Távolítsd el életedből a televíziót 6 lépésben!

Néhány hónappal ezelőtt írtam egy cikket, melyben tíz okot gyűjtöttem össze, amiért érdemes eltávolítani mindennapjainkból a televíziót. Nem remélt mennyiségű válasz érkezett hozzám. Néhányan azt írták, már évekkel ezelőtt száműzték a tévét mindennapjaikból, mások pedig megfogadták, szépen lassan kiiktatják életükből ezt a nemkívánatos elektronikai cikket. A legtöbben óriási változásokról beszéltek mióta abbahagyták vagy csökkentették a tévénézéssel töltött órákat.

Most talán csodálkozol: Miért kellene kidobni lakásodból a televíziót? Az igazság az, hogy én is rengeteget tévéztem fiatal koromban. Amikor iskolás lettem, rászoktam a sorozatokra, ha pedig valami új mozifilm jött ki, nekem azonnal látni kellett. Úgy tűnt, a tévé izgalmassá teszi mindennapjaimat.

Aztán elkezdtem kevesebbet tévézni. Nem direkt, egyre elfoglaltabb lettem és voltak fontosabb dolgaim is annál. Ma már elmondhatom, hogy négy éve nem nézek tévét és azt vettem észre, hogy az életem sokkal élvezetesebb. Sokkal több időm lett, hogy véghezvigyem életem nagy céljait. Például napi kétórányi bámulás helyett cikkeket írtam az internetes oldalamra és megírtam az első könyvemet is, melyek később életem legfontosabb történései lettek. Visszatekintve, elpazarolt időnek tartom a nagy fekete doboz előtt töltött órákat.

Ha te is készen vagy, hogy kiiktasd a televíziót mindennapjaidból és fontosabb dolgokkal foglalkozz, íme, 6 lépés, hogy hogyan csináld:

1. Legyenek helyettesítő elfoglaltságaid!

Mindenképp találnod kell valami új szokást a régi helyett. Javaslatok:

Indíts egy vállalkozást, amire vágysz. Most, hogy van szabadidőd, miért ne kezdenél bele egy új vállalkozásba? Csináld csak a szabadidődben, semmi elkötelezettség, aztán meglátod, mire jutsz. Nagyszerűen felfedezheted képességeidet és még pénzt is kereshetsz valami olyasmivel, amit mindig is szerettél volna csinálni.
Találkozz a barátaiddal! Van olyan barátod, akivel már régen nem találkoztál? Itt az ideje, hogy felvedd vele a kapcsolatot. Menjetek el valahová és érezzétek jól magatokat.
Menj el sportolni! Iratkozz be egy edzőterembe! Mehetsz tornázni, úszni, teniszezni, falteniszezni, aerobikozni, stb., mind nagyszerű sport.
Csatlakozz egy tanfolyamhoz! Biztosan vannak szakkörök, tanfolyamok a te városodban is. Mindegy mi, lehet az hangszer, művészet, bármi, ami érdekel.

2. Mondd fel az előfizetésed!

Mivel minden hónapban fizetünk a televízióért, így késztetést érzünk rá, hogy nézzük. Ha komolyan gondolod a dolgot, nyugodtan mondd vissza az előfizetést. Felejtsd el a sorozatokat és show műsorokat! Arról nem is beszélve, hogy pénzt spórolhatsz.

3. Korlátozd a tévénézéssel töltött órák számát!

Ha úgy érzed, hogy drasztikus lenne egyből kiköttetni a tévét, akkor csak szép lassan vegyél vissza belőle. Ha egyébként szeretsz tévézni, először limitáld napi 2 órára. Ezután menj le 1,5 órára, majd 1 órára és félórára. Hamarosan nem esik majd nehezedre kikapcsolni. Ekkorra már felfedezed a tévémentes élet pozitív hatásait, így valószínűleg nem is fogsz majd rá vágyni a jövőben.

4. Dolgozz a céljaidon!

Ha csak 30 percről is van szó naponta, meg fogsz lepődni, hogy milyen sokra mehetsz. 2007-ben kezdtem el személyes céljaimmal foglalkozni, s egy év múlva már megtehettem, hogy otthagyjam a munkámat és annak éljek, aminek mindig is szerettem volna. Ha ma elkezdesz a céljaiddal foglalkozni, hamarosan megtapasztalod az eredményeket is.

5. Ne kezdj el új műsorokat nézni!

Miután eldöntöttem, hogy abbahagyom a tévénézést, nem kapcsolódtam be új sorozatokba. Folytattam azokat, melyeket már korábban is néztem (amit lehetett, DVD-n), de nem kezdtem új sorozatokba. Ahogyan a „régi” műsorok befejeződtek, abbamaradt a tévénézés is.

6. Ajándékozd el a tévédet!

Az egyik olvasóm azt írta, hogy már öt éve megszabadult a televíziójától. Azóta a családja sokkal több időt tölt együtt, társasjátékoznak és rengeteget kirándulnak. Ha a televíziód kidobását túl drasztikusnak találod, csak csomagold el. Ezt csinálta egy másik olvasónk. Amikor fiatal volt, a szülei nem akarták, hogy a TV negatív befolyása alatt nőjön fel, s bár nem engedte, hogy kidobják a televízióját, elcsomagolták a gardróbba. Végül tévémentesen nőtt fel és volt ideje, hogy más hobbiknak és szabadidős tevékenységeknek éljen.

Oszd meg a gondolataidat!

És veled mi a helyzet? Tévét nézel vagy már abbahagytad? Vannak tippjeid a televízió eltávolításával kapcsolatban? Kérlek, oszd meg a gondolataidat a megjegyzéseknél!

www.lifehack.org

"Irtózni a huzattól - gondolta a kis herceg - elég kockázatos kilátás egy növénynek."