Több millió embertársamhoz hasonlóan én is hajlamos vagyok rá, hogy munka közben elterelje a figyelmem az internet, ami viszont negatívan befolyásolja produktivitásomat. Elkezdek valami számomra érdekes dologról olvasni, aztán zsupsz, a rendszer magáévá tett és órákig, sokszor napokig nem szabadulok tőle. Közben persze a munkámmal semmire sem haladok.

Nemrégiben koncentrációs képességem drámai fejlődésen ment keresztül, s bizton állíthatom, ez a tulajdonságom megváltoztatta nem csak a munkámat, de az egész életemet.

Pár évvel ezelőtt még muszáj volt percenként ellenőrizgetni az e-mailjeimet vagy felnézni a kedvenc oldalamra, ma már képes vagyok rá, hogy leüljek és írjak, semmivel sem törődve. Tudom kezelni az internet hívogatását, ellen tudok állni a kísértésnek és egyszerre csak egy feladattal foglalkozom. Ennek hála minden megváltozott: nap, mint nap belefeledkezem a munkába, teljesen átadom magam a feladatnak és igazi meditatív élményben van részem. Növekszik boldogság érzetem, lenyugszom, és ami a lényeg: hatékony munkát végzek. És hát nem ez lenne a cél?

Tanácsok a nyugalomhoz:

Nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy mi segít egy embernek a koncentrációban. Mindannyian különbözünk. Nekem például az vált be, hogy minden mást félretettem (nem csak mentálisan, fizikailag is) és csak a munkára figyeltem:

– Zárd be a böngésződet és a levelező programodat. Ha muszáj online dolgoznod, akkor csak a legszükségesebb oldalak legyenek megnyitva előtted (a közösségi oldalakat nem ide soroljuk).

– Kapcsolj ki minden értesítőt a számítógépeden. Lehetetlen a munkádra koncentrálni, ha közben felvillan egy új e-mail vagy csevegés.

– Csatlakozz le az internetről. Húzd ki a kábelt, kapcsold ki a WIFI-t és ha megteheted, menj olyan helyre, ahol nincs internet (igen, vannak még ilyen pontjai a világnak). Ez a legeslegjobb módszer.

– Zárj be minden más programot, csak a munkádhoz szükségesek legyenek nyitva.

– Legyen minden napra valamilyen előre meghatározott, konkrét feladatod. Ne úgy állj neki a napnak, hogy „írok egy e-mailt”, „megcsinálom a munkám, ha lesz elég időm” vagy „egyeztetek egy időpontot, ha úgy látom jónak”. Mindig légy konkrét: „Írok egy e-mailt Norbinak a jövő heti találkozónk időpontjáról”, „frissítem a táblázatot a múlt heti adatok alapján”.

– Legyen rend az asztalodon. Nem kell rászánni az egész napodat, hogy minden papírt átválogass, ami az asztalodon hever. Dobd csak bele az iratokat a fiókodba vagy egy mappába, majd később átválogatod őket. Ne kezdj bele semmibe napközben, amivel el lehet piszmogni, mert általában ezek rabolják el az ember egész napját.

– Viselj fejhallgatót. Ha más emberek társaságában kell dolgoznod, viselj fejhallgatót és hallgass valami finom, békés muzsikát.

– Egyszerű programokat használj. A legjobb, ha a legegyszerűbb szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt vagy levelezőprogramot használod. Minél letisztultabb, annál kevesebb dolog tereli el a figyelmedet.

Ha kialakítottad a számodra legkellemesebb munkakörnyezetet (amit nem egy fél nap alatt, hanem pár perc alatt hoztál össze), akkor jöhet a munka. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz, ne kezdj bele semmibe, amíg az elsővel kész nem vagy.
Nem megy olyan egyszerűen? Íme, egy jó tanács:

Hogyan fejleszd a koncentrációs képességed?

Lehet, hogy nem tudsz sokáig egy dologra koncentrálni, sebaj. Megnyugtatlak, ez így normális. Az agyunkat úgy alakította a társadalom és főként a technika, hogy késztetést érezzen rá, időről időre feladatot kell váltania.

Például ülünk a számítógép előtt és szabályosan késztetést érzünk rá, hogy felmenjünk a Facebook-ra, vagy megnézzük a Twittert. Igazi élvezetet jelent, ha valaki üzenetet küldött nekünk és megszállottan vágyunk az új információkra, a friss tudásra. Pozitív érzéseket kelt bennünk a tevékenységek váltogatása, ezért is olyan nehéz egyszerre csak egy dologra odafigyelnünk.

Az összpontosítás kellő türelemmel elsajátítható:

1.) Először próbálj meg egy perc erejéig odafigyelni valamire. Minden mást tégy félre, és csak ezzel az egy, fontos dologgal foglalkozz 60 másodperc erejéig. Eleinte még ez is nehéz lesz, bármennyire is könnyűnek tűnik első hallásra.

2.) Ha egy percig képes voltál egyetlen dologgal foglalkozni, akkor jutalmazd meg magad azzal, hogy 30 másodperc erejéig felnézel valamelyik oldalra vagy leellenőrzöd az e-mailjeidet. Ha nem vagy ennyire megszállott, akkor csak állj fel és sétálj egyet. Igyál egy kis vizet, masszírozd meg a nyakad vagy élvezd az elért sikereket.

3.) Az egyperces sikerekből próbálj meg félórás győzelmekre szert tenni. Ezt az 1 perc munka – fél perc szórakozás ritmust megállás nélkül folytasd 30 percen keresztül. Ha egy ilyen félórás szakasszal megvagy, a nap végén próbáld meg még egyszer.

4.) Másnap már növelheted a munka mennyiségét, foglalkozz 2 percig a feladataiddal, majd 1 percig a szórakozással. Ha fél órán keresztül képes vagy a 2:1-es arány betartására, akkor ugyanúgy, ahogy előzőnap, munkaidődben saját tetszésednek megfelelően megismételheted a gyakorlatot.

5.) Gondolom, mostanra világossá vált számodra a módszer lényege. Jöhet a 3:1-es, 4:1-es, 5:1-es nap, szépen egymás után. Amikor elérted a megszakítás nélküli, 10 perces koncentrációt, nyugodtan tarthatsz 2 perces pihenőt. A következő állomás a 20 perc munka – 3 perc kikapcsolódás, majd a végcél: 30 perc koncentráció – 5 perc szórakozás. Őszintén mondom, igazán nagy dolog, ha valaki a gép előtt ülve képes félórát csak és kizárólag egy dologgal foglalkozni.

Kellő gyakorlással mindez természetessé válik a számodra és nem is akarsz majd másba fogni, ha már dolgozol valamin. Meglátod, a koncentráció egyfajta meditáció, mely során elméd látványosan fejlődésen fog keresztülmenni.

Zen Habits

Kapcsolódó cikkünk: Hatékony időgazdálkodás: a Pomodoro technika

There are currently no comments.