„A hozzáértés lényege az egyszerűség.”

Ez a történet édesapámról, Burt Walkerről szól, aki szegény kisgyermekként kezdte Brooklynban, majd milliókat keresett saját vállalkozásából, s mindezt egy szempillantás alatt elvesztette, amikor elhagyta az anyámat egy fiatalabb nőért. Azért osztom meg mindenkivel a történetemet, hogy segítséget nyújtsak azoknak, akik már vállalkozók vagy csak a későbbiekben szeretnének azok lenni.

A színpad felállítása

Édesapám Brownsville-ben nőtt fel, Brooklyn egyik legszegényebb negyedében. Apja csavargó, anyja elmebajos volt, öccse pedig elég vad személyiséggel rendelkezett. 9-10 évesen kezdett el dolgozni, jégkrémet és szendvicset árult a Coney Island-i tengerparton.

Nagyapám, Arnold Walker bevándorlók gyermekeként nőtt fel, akik egyetlen hátizsákkal érkeztek az országba. Kemény, dolgos ember volt, aki miután a vasútnál dolgozott, testvérével együtt egy számítógép szaküzletet nyitott.

Nagyanyám, Goldie Buch a középiskolában szépségkirálynő volt, majd apám születésekor bizonyos gyógyszeres kezelésnek köszönhetően elméje instabillá vált. Ezért is maradt otthon a két fiúval, de csak nehezen boldogult és meglehetősen furcsa dolgokat művelt. Például, háromféle tejet tartott otthon: egyet az apám testvérének, egy pár nappal korábbit az apámnak és egy üveg savanyú tejet a nagyapámnak (aki csak ritkán tartózkodott otthon).

Édesapám jó középiskolai tanuló volt, így felvételt nyert a Brooklyni Műszaki Egyetemre, ahol villamosmérnöknek tanult. Miután megszerezte a diplomáját, feleségül vette az édesanyámat és Fort Bragg-ben, Észak-Karolinában telepedtek le, itt születtem én is.

Két év után átköltöztünk Brooklynba, itt született meg az öcsém, majd Long Island-en vásároltunk egy kis kertes házat, anyai nagyapám kölcsönzött pénzéből. Innen indult apám 15 éven át tartó utazása, ez idő alatt vált sikeres üzletemberré.

1. lecke: Dolgozz keményen és légy türelmes!

Az édesapám folyamatosan bizonyítani akart magának. Legbelül mindig úgy érezte, hogy ő „az őrült anya szegény fiacskája”. A bizonytalansága és kitartása miatt kiváló munkaerő lett belőle és csak a sikerre tudott koncentrálni. Valójában ez az, amiért a vezérigazgatók és üzletemberek inkább alkalmaznak munkásosztálybeli embereket, mint gazdag családok csemetéit. Sokkal nagyobb bennük a küzdeni akarás.

Beállítottságának köszönhetően édesapám különösen türelmes ember lett. A munkával töltött első 12 évében több vállalatnál is dolgozott, hogy felépítse karrierjét. Még az iskolába is visszament, négy éven keresztül esti oktatásban megszerezte az MBA minősítést villamosmérnökként. Emlékszem rá, hogy amikor kisgyermek voltam, az apám hazajött a munkából, gyorsan vacsorázott egyet, majd visszaült az autójába és ment az esti iskolába. Visszagondolva ezekre az időkre, valószínűleg mindez része volt a többéves tervnek.

Sajnos, ma már sok vállalkozó gyors győzelmet szeretne aratni. Egy-két eset kivételével ez a taktika nem válik be. Sokévnyi munka hozza meg a várt sikereket: van, hogy hét, megesik, hogy tíz év kell egy üzlet beindulásához. A cél, hogy mindennap teljesíts; egyszerre csak egy lépést kell megtenned.

Ahogyan azt David Heinemeier Hansson fogalmazta meg egy mostanában tartott előadásán:

„Senki sem egy este alatt lett sikeres. A legtöbb ember, aki úgy tűnik, hogy egy nap alatt futott be, valójában már hosszú évek óta dolgozik a tervén. Ugyanígy van ez velünk is.”

Gary Vaynerchuk (egy gasztronómiai tv-csatorna alapítója) hasonlóképpen foglalt állást:

„Reggel 7-től este 10-ig egy likőr szaküzletben dolgoztam hét kemény éven keresztül, ritka szabadnapjaimon a New York Jets meccseire jártam.”

Mark Cuban (milliárdos vállalkozó, a Dallas Mavericks kosárlabda csapat tulajdonosa) története a következő:

„7 éven keresztül dolgoztam megállás nélkül, szó szerint egyszer sem voltam üdülni. Nem vettem ki szabadnapot, nem mentem sehová, csak dolgoztam.”

Összefoglalva: dolgozz keményen és légy türelmes!

2. lecke: Építs ki tartós üzleti kapcsolatot szakmabeliekkel!

Amikor 14 éves voltam, apám otthagyta az akkori, Long Island-i munkahelyét, a Comtech Telecommunicationst, ahol marketingigazgatóként dolgozott, hogy megalapítsa saját tanácsadó cégét. Ez volt a kezdete valami nagynak. Amíg a Comtech-nél volt, kitűnő kapcsolatokat épített ki a Nissho Iwai nevű japán céggel, illetve annak néhány vezetőjével. Ők mindvégig apám személyéhez ragaszkodtak, így őt – és a cégét – kérték meg, hogy segítsen eladni termékeiket az amerikai forgalmazóknak.

A későbbiekben ez a kapcsolat tette sikeressé a Walker Telecommunications Corporation nevű vállalatot, apám vállalatát. Emlékszem, rengeteg könyvet olvasott a japán kultúráról és szokásokról, és sokat utazott Japánba, míg anyám, a testvérem és én sokszor hetekig nem láttuk. Habár, kárpótlásul van néhány igazán szép képeslapom Japánból.

Ez a második tanácsom a vállalkozók számára: építs ki erős kapcsolatokat a szakmabeliekkel!

Sok ember nem érti, hogy mindez miért annyira fontos, vagy, hogy egyáltalán mit jelent az, hogy erős kapcsolat. Ahhoz, hogy megfelelő együttműködésekre tégy szert, sok időre és energiára lesz szükség, és az esetek többségében nem lehetsz benne biztos, hogy mindennek hosszútávon értelme lesz. Igen, te adsz, és talán kapsz cserébe valamit.

Ilyen üzleti kapcsolatokat nem építhetünk ki egy nap alatt. Attól sem lesz valakivel jó a kapcsolatunk, hogy Facebook-on az ismerősünk. Indulásnak nem rossz, de ezzel nincs vége a dolognak. Ugyanígy nem jelent semmit, hogy valakivel névjegykártyát cseréltünk egy rendezvényen.

Sok időt vesz igénybe a folyamat, hiszen a másik félnek meg kell bíznia benned és tisztelnie kell téged. Ezért van, hogy a főiskolákon és üzleti iskolákban gyakran születnek életre szóló üzleti kapcsolatok. Éveket töltesz el a csoporttársaiddal, barátok lesztek, kölcsönös bizalom alakul ki köztetek és az is lehet, hogy közösen kezdtek bele a munkába.

Egy munkahely ugyanilyen jó terep lehet a kapcsolatok építéséhez – a főnököddel, kollégáiddal, ügyfeleiddel. Hogyan? Úgy, hogy keményen dolgozol, teljesítesz és szerethetően, korrekten bánsz a többiekkel.

Tina Seelig, a Stanford Technology Ventures Program vezetője szerint:

„Ez egy nagyon kis világ… Újra és újra belebotlasz ugyanazokba az emberekbe… Biztosan tudnod kell, hogy a kapcsolataidra tényleg számíthatsz és nem fognak hátba támadni az első adandó alkalommal.”

3. lecke: Ne keverd össze a munkát és a magánéletet!

Az édesapám nagyon sikeres volt tanácsadói pozíciójában és sok, jelentős adásvételnél játszott kulcsfontosságú szerepet. Ennek megfelelően, a Nissho Iwai annyira megbízott apámban, hogy felajánlották neki a kizárólagos jogot egy japán vállalat által gyártott üzleti telefonok Egyesült Államokbeli értékesítésére. Így, megszületett a Walker Telecommunications Corporation. Ez a megállapodás annyira értékes volt az édesapám számára, hogy eladta a történetet a Wall Street Journal-nak, és dollármilliókat keresett az új vállalattal.

Innentől kezdve az üzlet hihetetlen ütemben növekedett – más piacokra is kiterjedt a tevékenység, kezdve az autós telefonoktól, a mobiltelefonokon át a száloptikás hálózatokig. A cég New Yorkban, San Fransiscóban és Torontóban is nyitott irodát. Én ekkor elsőéves voltam az egyetemen, apám cége pedig az ország leggyorsabban növekvő vállalata volt.

Öt évvel később mindez a porba hullott. Hogy miért? Valószínűleg több okból kifolyólag, de a legfőbb ok az volt, hogy apám viszonyt folytatott az egyik alkalmazottjával, aki a nyugati part értékesítési vezetője volt, s akit később feleségül vett, majd el is váltak. A nő fejvadász volt, az ő feladata volt, hogy vezetőket felvételiztessen a céghez. Mondanom sem kell, ez volt a vég kezdete – s elértünk a harmadik ponthoz: ne keverd össze a munkát és a magánéletet!

Nem számít, hogy hanyadjára hallod ezt a tanácsot, mindig hasznos lesz annak, aki tartja magát hozzá. „Miért olyan nagy ügy?” „Ki fog rájönni?” „Miért érdekelne bárkit is?”

Srácok! Nem működik! Nem szabad összekeverni a munkát és a magánéletet! El kell különítened az érzelmeidet a cég ügyeitől. Kérdezd csak Mark Hurd-ot, a Hewlett-Packard korábbi vezérigazgatóját, akitől végső soron azért váltak meg, mert kapcsolatba kezdett Jodie Fisher színésznővel, aki a cég szállítója lett.

Konklúzió

Az előző leckék egyszerűek: dolgozz keményen és légy türelmes, építs ki jó kapcsolatokat a megfelelő emberekkel és ne keverd össze a munkát és a magánéletet. A kivitelezés persze nem ilyen egyszerű. Sok sikert hozzá!

http://blog.asmartbear.com