Kevesebb, mint 100 nap van hátra 2011-ből. Ha csak úgy gyűlnek az elvégzésre váró projektek, amiket még idén el akartál végezni, de valahogy nem jött össze, akkor tuti, hogy a halogatás a bűnös.

Dr. Timothy Pyhchyl, a procrastination.ca nevű népszerű website alapítója a halogatás jelenségének világviszonylatban is vezető szakértője. Dr. Phyhchyl így definiálja ezt a viselkedésformát: „egy tervezett feladatt szükségtelen, gyakran irracionális, de szándékos késleltetése”. Azaz, szándékunkban áll elvégezni a feladatot, de ehelyett mégis valami máson kezdünk el dolgozni, ami tudjuk, hogy nem olyan fontos vagy sürgős, mint a halogatott feladat.

Ennek érdekében számtalan tévhiedelmet, hazugságot, vagy kifogást találunk ki, mintegy igazolva a halogatást magunk előtt. Meggyőzzük magunkat, hogy alapos indoka van annak, miért nem azzal foglalkozunk, amivel kéne, de persze az esetek többségében ez nem más, mint egy gyenge kifogás. A valóság az, hogy nem fűlik a fogunk az olyan munkához, ami erőfeszítést és koncentrációt igényel. Lássuk, milyen okfejtéseket alkalmazunk leggyakrabban—és hol a hiba bennük.

#1: Nyomás alatt jobban dolgozom

Két hét múlva nagyszabású jelentést kell leadnod, de valahogy ahelyett, hogy hozzákezdenél, te mégis a ruhásszekrényt variálod át vagy a hűtőt sikálod. Érzed ám, hogy nem ezen kéne dolgoznod, és hogy a fennálló disszonanciát enyhítsd, racionalizálod a viselkedésedet. Megnyugtatod magad, hogy te is azon emberek közé tartozol, akik „nyomás alatt jobban dolgoznak”, így hát a legjobb, ha az utolsó pillanatra hagyod a jelentést.

A csúnya valóság azonban az, hogy a halogatás rontja a teljesítményt. Az utolsó pillanatban küszködni a projekt befejezésével, magolni a vizsga előtti éjszakán… hát, ez nem a leghatásosabb, de nem is a legkellemesebb módja a feladat elvégzésének. Az előre tervezés és beosztás mindig garantáltan jobban működik, és sokkal kevésbé stresszes, mint a folyamatos éjszakázás és az utolsó pillanatban történő leadás.

Ha meg vagy róla győződve, hogy egyszerűen nem tudod magad rávenni a feladatra, ha csak nincs ott a határidő fenyegetése, akkor alkoss magadnak valamilyen mesterséges nyomást. Például: állítsd be az időzítőt és szabj egy határidőt, mondjuk fél órát, az első bekezdés megírására. Szimulálhatsz egy időre menő vizsgát is, ahol „le kell tenned a tollat”, amikor lejárt az idő. Egy másik módja ennek, hogy egy „elszámoltató havert” alkalmazol, akinek határozott időközönként „be kell adnod” a jelentés legfrissebb verzióját.

A mesterséges nyomással két legyet ütsz egy csapásra. Egyrészt a „határidő” gondolata segít a feladatra koncentrálni, és megakadályozza, hogy feleslegesen nyújtsd a munkát, csak hogy kitöltsd a rendelkezésre álló időt (Parkinson törvénye). Másrészt ezzel a módszerrel elegendő idő marad a megfelelő kutatásra, utánaolvasásra, ellenőrzésre, szerkesztésre.

Ha még mindig nem győztelek meg, teszteld le a dolgot két hasonló feladaton. Az egyiket halogasd az utolsó pillanatig, a másikat oszd be előre. Hasonlítsd össze a két élményt és eredményt.

 

#2: Nem jön az ihlet, és a megfelelő hangulat nélkül nem tudok dolgozni

Halogatod a fontos feladatokat, amíg nem jön az ihlet, vagy amíg a megfelelő lelkiállapotba nem kerülsz? Az ihletre való várakozás is csak a halogatás egy formája. Ahelyett, hogy várnád, az ötletek maguktól meginduljanak, inkább ülj le és kezdj el dolgozni, ihlettel vagy anélkül. Rá fogsz jönni, hogy az ihlet egy melléktermék: ha megvan a fegyelem, hogy elvégezd, amit el kell végezni, jön majd az ihlet is hozzá.

Ne pazarold az időt az ihletre várva. Amint Picasso mondta: „Az ihlet igenis létezik, de ügyelj rá, hogy munka közben találjon!”

 

#3: Legalább 3-4 órára lenne szükségem, hogy szakadatlanul dolgozni tudjak 

Egyik új időgazdálkodási könyvében Bryan Tracy azt javasolja, hogy folyton agyaljunk, szervezzünk és ügyeskedjünk, amíg sikerül nagy időintervallumokat elkülöníteni, aztán ezeket az intervallumokat használjuk fel a fontos feladatok elvégzésére. De ha nincs ilyen hosszú idő egy nagyobb projektre, mint például a két héten belül beadandó jelentésre, nagy hiba lenne addig halogatni, amíg nem áll egyben rendelkezésre néhány órányi idő.

Inkább azt javaslom, alkalmazd az „ementáli technikát”. Ezt a metódust Alan Lakein dolgozta ki, az ementáli könnyen felismerhető, lyukacsos megjelenését felhasználva. Lakein szerint az ementáli technika alapja „az a mögöttes feltevés, hogy igenis lehetséges valaminek nekiállni 5 perc vagy annál rövidebb idő alatt. És ha már egyszer nekikezdtél, akkor megadtad magadnak a lehetőséget, hogy folytasd is.”

Dióhéjban, az ementáli technika a következőkből áll:

  • Kis „időlyukakban” dolgozunk, mint pl. 15, 25 perc, fél óra.
  • Egy nagy feladatba kis lyukakat ütünk állandó rendszerességgel.

A metódus a következő okok miatt sikeres:

  • Ha egyszer elkezdtél dolgozni a feladaton, már nem olyan nehéz és riasztó, mint azelőtt volt.
  • Azzal, hogy „kis lyukakat ütsz” a projektbe, állandó, szilárd ütemű haladást fogsz elérni.
  • Ezzel a hozzállással jó kis lelkesítő lendületet kapsz, ami visz majd előre.
  • Ahányszor csak elvégzel valamit a nagy feladatból, jóleső érzés fog eltölteni, hogy eredményes vagy.
  • Kihasználod a kis időlyukakat, ahelyett, hogy elvesztegetnéd őket.

Ha csak 15-20 perced van a projekten dolgozni, ahelyett, hogy bebeszélnéd magadnak, mennyivel jobb lenne várni, amíg több időd lesz rá, inkább kérdezd meg magadtól:

  • Mit érhetek el ez alatt a 15 perc alatt?
  • Van a projektnek olyan kis egysége, amin el tudok kezdeni dolgozni?
  • Hogyan használhatom ki ezt az időt a legjobban, hogy egy kis „lyukat üssek” a feladatba?

Csak ütögesd a kis lyukakat a projektbe, és hamarosan meglepődve fogod tapasztalni, hogy gyakorlatilag kész is az egész.

 

#4: Holnap jobban fogok tudni dolgozni

Mindnyájan szeretjük azt gondolni, hogy a jövőben máshogy lesznek a dolgok, akkor is, ha az a jövő csak a holnapot jelenti. A jövőben több időnk lesz, szervezettebbek leszünk, jobban tudjuk kontrollálni a késztetéseinket, kipihentebbek és energetikusabbak leszünk, ráadásul felkészültebben is ér majd minket. Ilyen indíttatásból folyton delegáljuk jelen felelősségeinket a jövőbeni szuperhős személyiségünknek.

A rideg valóság a következő:

  • Ha nem kezdesz el még ma azon dolgozni, hogy hatékonyabb és termelékenyebb legyél, holnap is épp olyan időhiányos leszel, mint ma.
  • Ha ma nem teszel lépéseket annak érdekében, hogy fegyelmezettebb legyél, holnap is megengeded magadnak a fegyelmezetlenséget.
  • Ha nem teszel valamit a szervezettségért még ma, holnap épp ilyen szétszórt leszel.

Ez az egész leegyszerűsíthető a következő időtálló szólásra: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

Konklúzió

Valószínűleg mind használtuk már ezen indokok valamelyikét, hogy megokoljuk magunknak (és másoknak), miért is nem kezdtünk el már dolgozni azon a feladaton, amihez nem fűlik a fogunk. Lehet, hogy az tart vissza: félünk, hogy rossz munkát végzünk; lehet, hogy a feladat komplexitása ijesztett meg, de az is lehet, hogy egyszerűen csak mást akartunk csinálni. Remélhetőleg ez a cikk megmutatta, hol a hiba ebben a gondolkodásban, és bízom benne, hogy már magad előtt is gyengének tűnnek ezek a kifogások.

Voltak más indokaid is, amik miatt nehéz volt megszabadulni a halogatás szokásától? Örülnék, ha megosztanád a kommentekben.

There are currently no comments.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.