Mostanában több helyen is foglalkoztak a kérdéssel, hogy vajon miért nem sikerül az embereknek megvalósítaniuk egy-egy fogadalmukat, elhatározásukat. Én magam sem vagyok túl eredményes fogadkozó – néhány hónap után tovatűnik a kezdeti lelkesedés, s nyár közepére már fogalmam sincs, milyen ígéretet tettem újévkor.

Mindazonáltal, sok olyan célt állítottam fel 2010-ben, amiket el is értem. Például a következőket:

– Megtanultam a képen látható pozícióban maradni, ezzel tovább mélyítve jógatudásomat;
– Elvégeztem egy jógaoktatói tanfolyamot;
– Otthagytam a korábbi munkahelyemet, s immáron szabadúszóként dolgozom;
– Elkezdtem zongorázni;
– Elutaztam New Yorkba karácsony idején;
– Belekezdtem a francia konyha felfedezésébe (créme brulée-vel kezdtem);
– Jelentős összeget sikerült összegyűjtenem, hogy elkezdhessük családi házunk építését.

A fenti pontok egyike sem újévi fogadalom volt. Inkább olyan célok, melyeket meg lehet valósítani egy fél év alatt is (fejenállás), de van, hogy 10 év is kevés a tökéletességhez (zongorázás). Egyszerűen csak elhatároztam, hogy véghezviszem őket, kis lépésekben haladva (például negyedórányi zongorázás két cikk megírása között). Volt, hogy kicsit ellustultam, de mindvégig kitartottam végső célom mellett.

Régen az volt a baj velem, hogy ha egy kicsit is lazítottam a tempón, akkor egyből kukába dobtam az egészet, gondolván, ebből már úgysem lesz semmi. Pedig csak egy sima mélypontról volt szó. Azt hittem, ha nem tudom tökéletesen véghezvinni a feladatot, akkor inkább nem csinálom sehogy. Mondanom sem kell, hozzáállásommal megannyi cél beteljesülését akadályoztam meg.

Mindent vagy semmit?

Ha te is próbálsz tökéletes lenni, akkor valószínűleg ismerős a probléma. A mindent vagy semmit hozzáállás a perfekcionista öt legjellemzőbb vonásának egyike, mely végső soron alulteljesítéshez vezet (további négy tulajdonság: halogatás, a bukástól való félelem, eltúlzott maximalizmus, munkamánia).

A tökéletességre való törekvés olykor pozitívan hat az életünkre. Az olimpiai aranyat soha nem az fogja megnyerni, aki nem a legjobb teljesítményt tűzte ki célul.
Amellett, hogy a perfekcionista elégedett önmagával, viselkedése másokat is lenyűgöz; mert hát ki emlékszik az olimpiai ezüstérmes nevére? Biztosan kevesebben, mint az aranyérmesére.
Viszont még mindig úgy gondolom, hogy a perfekcionizmus ártalmas, és kitaszítja a vidámságot az életünkből.

A mindent vagy semmit hozzáállás mentálisan teljesen megbénítja az embert. Én például többször is abbahagytam a zongorázást, csak azért, mert egy kicsit lusta voltam a gyakorláshoz és nem akartam elmenni a következő órára addig, amíg nem fejlődök látványosan. Ma már tudom, hogy ha 10 évvel ezelőtt elkezdem a tanulást, mindegy, hogy minden alkalomra készülök-e vagy sem, akkor ma komoly tudással rendelkeznék. A tanárom természetesen nem várt tőlem tökéletességet, sőt én magam sem hangversenyekre készültem, szóval ezzel a magatartással csak azt értem el, hogy ne foglalkozzak valami olyasmivel, amit egyébként szeretek csinálni.

A maximalizmus árnyékában

Ha úgy tekintünk céljainkra, hogy vagy tökéletesen véghezvisszük, vagy sehogy, az olyan, mintha a világot fekete-fehérben látnánk. Szerintem egyikőnk sem szívesen képzeli el a tavaszi virágoskertet két színben…
Gondolj bele: egy ezüstérmes elbukott, csak azért, mert nem aranyat vitt haza? Dehogyis! Ő még mindig a világ egyik legjobb sportolója, ami óriási elismerés számára. Ha soha életében nem nyer aranyat, akkor is megéri az erőfeszítés.

S itt még nincs vége a sornak. Komoly komplexusokat okozhat egy-egy cél efféle, megszállott hajhászása. „Akkor leszek ilyen vagy olyan, ha elértem ezt vagy azt.” Ismerős, ugye?
Na és mi van azzal az idővel, amíg elérjük a célunkat? Az holtidő? Amíg Mozart egyik szonátáját próbálom tökéletesen eljátszani, miért nem inkább csak élvezem, hogy játszhatok? Miért ne tarthatnék szünetet gyakorlás közben, miért ne lazíthatnék?

Tökéletes pénzügyek?

Mivel január van, biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember küzd azért, hogy újévi fogadalmainak napról napra eleget tegyen. Ha az egyik célod mondjuk az, hogy 2011-ben rendbe teszed a pénzügyeidet, akkor mindenképp felejtsd el a mindent vagy semmit hozzáállást!
Nekem részben ezért tartott olyan sok ideig, míg ráncba tudtam szedni kiadásaimat. Hiszen valahányszor elkezdtem számolgatni, azzal kellett szembesülnöm, hogy túlságosan messze vagyok a tökéletességtől, legalábbis, ami pénzügyi magatartásomat illeti. Tehát könnyebb volt oda sem figyelni és költeni még egy kicsit…

Mikor végül elhatároztam, hogy megszabadulok adósságaimtól, megannyiszor kívántam, hogy bárcsak tiszta lappal kezdhetnék. Milyen jó lenne, ha innentől kezdve új, felelősségteljes hozzáállásomat gyakorolhatnám adósságmentes életemben. Természetesen mindez álom maradt. Kemény munka árán tudtam csak lefaragni az adósságaimat. Egyszerre egy dolgot tudtam kifizetni, de mindvégig elégedett maradtam, hiszen tudtam, hogy milyen komoly célért küzdök.

Ebben az évben is tettem fogadalmakat, ám úgy érzem, mára a mindent vagy semmit gondolkodásmód elveszítette jelentőségét az életemben. (Azt is megfogadtam, hogy nem úgy gondolok magamra, mint egy maximalista emberre, inkább olyan személyként látom magam, aki azért dolgozik, hogy túljusson a maximalizmuson.)

Nem számít, hogy milyen célokat állítottál fel, az sem, hogy ezek újévi fogadalmak, vagy puszta célkitűzések, ne hagyd, hogy maximalizmusod álljon vágyaid útjába. Valószínűleg neked is lesznek problémáid e szokás elhagyásával, ilyenkor mindig gondolj arra, hogy itt és most kell elégedettnek lenned. Ha túl kemény vagy önmagadhoz, akkor soha nem fogod élvezni az életet.

Ahogy Szókratész mondta: „Aki nem elégedett azzal, amije van, nem lenne elégedett azzal sem, amire vágyakozik.”

www.getrichslowly.org

There are currently no comments.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.